-Kaphatnánk el turistákat! A vérüket palackokba csapolva tarthatnánk a hűtőben -mondta Den.
-Idefent nem járnak turisták, ha még nem tűnt volna fel Den. -felelte anyja ciccentve.
-Megpróbálhatnánk a különböző állatok vérkeverékeit és havonta mindannyian adhatnánk fejenként, úgy bő fél liter vért. -vágta közbe Din.
-Hm. Nem tudom, hogy egy ember mennyi vért adhat egy évben, de több mint hat liter nekem gyanúsan soknak tűnik. Minden esetre szép gondolat kedves.
-Néha talán a család távolabbi tagjai is adnának egy kis vért, apátokat eléggé szeretik a környéken
-Felajánlhatnánk, hogy megvesszük minden halott vérét! -ajánlotta Den.
-Valahogy ki is kell venni a vért a testből mielőtt meghal édes, máskülönben a szív megáll és nem lesz, ami kipumpálja.
-Felköthetnénk őket a lábuknál fogva és tennénk egy csapot a nyakukra vagy a szívükbe vagy mindkét helyre!
-Értem. Szóval amikor elmegy egy kedves öreg mama, körülötte mindenki éppen siratja, teszerinted akkor gyorsan siessünk oda mielőtt kihülne és kérdezzük meg, hogy felköthetnénk-e hamar kiengedni a vérét a vödrünkbe, csakhogy apánk tudjon majd mit iszogatni később, ugye?
Szerinted ez mennyire menne simán?
-Mondhatnánk nekik, hogy valamennyi vért már korábban
-Még csak ne is gondolj ilyen hülyeségekre, te barom!
-Mi lenne, ha a babák Vagy nem? -folytatta Den, de miután az összes eddigi ötlete kudarcba fulladt, inkább csendben maradt.
-Összefoglalva tehát, először is gyűjtsünk össze vért a családból, másodszor pedig gyűjtsünk vért az állatoktól. Azoktól is amelyikről nem tudjuk biztosan, hogy fog-e működni.
-Még valami?
-Tudnánk még nem, azt talán nem -mondta Den.
-Gyerünk, bökd ki, ha baromság, ha nem, -mondta az anyja -reménytelenek vagyunk és minden lehetőséget fontolóra kell vennünk.
-Lehetnék mohamedán akkor lehetne négy feleségem, az még négy vérforrás ha mondjuk lenne nekik fejenként négy gyerekük is, az még tizenhat! Aztán
-Igen, persze Den, köszönjük! Hogy maradtam volna inkább csendben Legközelebb azzal jössz majd, hogy a húgodat állítsuk ki a sarokra és egy liter vérbe kerüljön nála egy menet!
Din nagyon elpirult még csak a gondolatától is, és meg volt rökönyödve, hogy anyja ilyet mondott, viszont Dennek tetszett az ötlet, míg Wan oldalba nem rúgta.
-Ahogy látom van még két bökkenő, amit figyelmen kívül hagytunk. -mondta Din, -Da néni azt is mondta, hogy apának jóvá kell hagynia ezt az egészet, hiszen neki kell majd ezeket mind meginnia, a másik, hogy holnapra is kéne valami neki.
-Holnapra vehetünk kecskevért tejturmixnak, mivel apátok úgy tűnik jobban szereti, mint a kakasét, de igazad van. Valami biztos forrást kell találnunk minél hamarabb. Erről később megkérdezhetjük a nagynénikénket. Apátok meg, nos, amíg fel nem erősödik annyira, hogy meg tudja ezt mondani, azt eszik, amit adunk neki, annak is örüljön. De biztos vagyok benne, hogy örülni fog annak, hogy gondoltatok rá.
Mikor már mindenki visszatért saját gondolataihoz és elcsendesedtek, rá néhány percre felébredt Da.
-Sikerült találnotok valami megoldást, vagy soroljak én párat?
-Nem nénikénk, nem sikerült. -ismerte be Wan, -Dennek volt néhány képzavara, de nem voltak használhatók. Sajnos maradtunk ugyanazoknál a javaslatoknál, amiket néhány órája mondtál.
-Igen, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, de őszintén szólva ez egyáltalán nem könnyű megoldásra váró feladat. Magam is körvonalaztam a dolgokat elmélyüléseimben, de máris későre jár és el is fáradtam, szóval valamelyikőtök hazavinne? Aztán mindannyian alszunk rá egyet.
Megvárták míg Den visszaért, aztán ettek pár falatot, ellátták az állatokat és lezuhanyoztak. A nap utolsó pillanatait együtt töltötték, mielőtt korán feküdni mentek volna. Egy ilyen nap után ki voltak merülve. Igazából viszont, ennek az állt a hátterében, hogy egyikőjük sem akart felmenni egyedül, és pláne nem először egy vámpírhoz odafenn, így inkább egyszerre vonultak fel.
Wan egyáltalán nem akart Henggel aludni, de úgy érezte kötelessége, így mint legidősebb, megkezdte a sort felfelé gyertyával a kezében, a reszkető gyerekekkel a háta mögött.
Megálltak a hitvesi ágynál és figyeltek. Heng nyílegyenesen ült az ágyban, sápadt bőre és korall színű szemei világítottak a sötétben.
-Jó estét család! -szólt mély, karcos hangon.
Mindhárman a helyükre feküdtek, de egyikük sem tudta levenni a szemét Hengről, aki nem mozdult, csak bámult maga elé.
1 3. PEE POB HENG
Egyszer csak hirtelen elaludtak a kimerültségtől. Reggel, amikor felébredtek Henget takarók borították és egy párnával a fején aludt.
Mindenki felkelt és olyan gyorsan suhantak el Heng ágya mellett amilyen gyorsan csak tudtak, majd lementek a földszintre.
-A mindenit anya, láttad apát az este!? -kérdezte Den. -A szemei és a bőre, szinte bevilágították a szobát, de inkább a szemei, ugye? Régen feketék voltak fehéren, mint a miénk, most meg vörösek a rózsaszínen Biztosan attól a sok vértől. Gondolom.
-Nem tudom kedves, de gondolom igazad van. Jobb, ha csapolsz még egy kis vért és viszed a húgodat is, hogy fejjen. Emlékszel, nagynénéd hogyan csapolta le a vért?
-Igen anya. Most egy másik bakkecskétől vegyek, hogy a tegnapi fel tudjon épülni, ugye?
-Igen, jó ötlet Den! Minden nap másik bakkecskétől csapolj vért, Din pedig szokás szerint fejjen! Most egy kis ideig apátoknak adjuk az összes tejet, rendben? Nagyobb szüksége van rá, mint nekünk és nem akarjuk, hogy megéhezzen az éjszaka kellős közepén, ugye?
-Nem anya, azt biztosan nem! Alig bírtam elaludni az éjjel. Halálra voltam rémülve, hogy apa felkel és elkezd járkálni valami, vagy valaki harapnivaló után kutatva.
-Ilyenek miatt most ne aggódj Den! Én közelebb fekszem hozzá, mint te, szóval előbb engem fog elkapni. De ha látsz egy kiszívott, vér nélküli testet az ágyában, akkor gyorsan lécelj le! És akkor is, ha esetleg az egyik hajnalban arra ébrednél, hogy négy vörös szem mered rád a szúnyoghálónk mögül.
-Arra mérget vehetsz anya! Máris megyek azért a vérért. Hol van Din?
-Nem tudom, talán már kint is van. Eredj csak a dolgodra, majd én elmegyek Da nénikéhez motorral. Azt hiszem még mindig szükségünk van a segítségére apádnál. Mielőtt felmennétek a húgoddal megnézni, hogy hogy van, mindenképpen várjatok meg, jó?
-Rendben anya, nem kell kétszer mondanod! De mit csináljunk, ha ő jön le?
-Nem hiszem, hogy le fog mélyen aludt amikor felkeltem, de úgysem leszek sokáig. Ha mégis lejönne, egy biztos, mégpedig, hogy ne engedd jó reggelt puszit adni!
Wan tíz perc múlva visszaért Daval, aki már az asztalánál várta a Heng ház szükséglátogatóját, valamelyikük személyében. Amikor visszaértek, Heng még nem volt lent, Din viszont már megfejt és Den is majdnem készen volt a reggeli teendőivel.
-Rendben. -mondta Da, -mostanra fél-fél kecsketejet és vért javaslok egy teáskanál bazsalikommal, fél korianderrel és egy csipetnyivel ebből. Jól keverd össze, és kész is. Adj neki fél litert reggel és ugyanannyit este. Ennyinek elégnek kell most lennie. Á, és sose adjatok neki fokhagymát, az nagyon rossz a vámpíroknak! Na menjünk fel, nézzük meg hogy van most.
-Da néni, mielőtt felmennénk meg kell, hogy mondjam, az éjszaka nagy részét mereven az ágyában ülve töltötte, sápadt bőrével, rózsaszínű szemeivel és vörös pupilláival pedig úgy világított, mint egy jelzőfény. Jaj, és mikor hozzánk beszélt! Ó, Istenem! Még sosem hallottam olyasmit. Azt mondta Jó estét család!, olyan szörnyű mély hangon nagyon ijesztő volt!
-Ezzel most ne törődjünk menjünk és nézzük meg!
Felmentek az emeletre a tejturmixos palackkal kezükben és bementek a szobába. Az összes redőny le volt engedve, szóval koromsötét volt odabent. Wan vissza kiment, hogy hozzon egy gyertyát a tartójából. Meggyújtotta a gyújtóval, ami egy madzagon lógott a tartó mellett és visszament a szobába, hogy csatlakozzon Dahoz, aki addigra már közelebb merészkedett az ágyhoz, ahol Heng aludt.
A gyertyafény semmi újat nem világított meg, így a nők felhajtották a szúnyoghálót és az ágy két oldalára ültek. Wan hátra húzta a takarót, és íme ott feküdt a hátán, meztelenül, karjait szélesre tárva, mint Jézus a kereszten, nyitott szemekkel. Két mélyvörös kör, rózsaszínű mandulákban ültek a kifejezéstelen arcon. Ajkai, mint két kis félkör.
Wan kérdően nézett Dara, aki a betegét vizsgálta. Tenyere hátát Heng homlokára téve ellenőrizte a testhőmérsékletét, amin nem volt meglepődve mikor megérezte, hogy szobahőmérsékletű.
-Hogy vagy ma Heng? -kérdezte felesége.
-Éhes nem szomjas, -dörögte, mint ahogyan a sziklák gördülnek alá a hegyoldalban.
-Rendben kedvesem, akkor ülj fel! Van még finom tejturmixunk.
Elrendezték Henget, felrázták a párnáit a háta mögött, segítettek neki felülni és betakarták.
-Idd meg ezt kedvesem! -szólt Wan, -Ez ízlett a legjobban tegnap.
Da egy pohárba öntött belőle és egy szívószállal adta neki. Heng megivott két pohárral a rózsaszínű italból zöld fűszerhabbal a tetején, ami után felpezsdülni látszott. Kihúzta magát és körülnézett, mintha most tenné ezt először, ébredés után.
-Ezt szereted, ugye Heng? -kérdezte Da. -Látom rajtad, hogy sokkal élettel telibb vagy mint mikor bejöttünk. Szerinted ma már le fogsz tudni jönni az emeletről? Egy kis napfény lehet, hogy jót tenne kicsit sápadtnak tűnsz nincs megszokva neked, hogy idebent vagy, ugye?
Heng úgy nézett rá, mint aki idegen nyelven beszél hozzá, aztán a feleségére nézett.
-Ki szeretnél menni a mosdóba Heng? Egy ideje nem voltál már, jól érzed magad odalent? Ki szeretnél menni most a mosdóba, vagy hozzak inkább fel neked egy vödröt?
-Igen, jó ötlet! Leakarok menni a mosdóba, de előbb kérek még tejturmixot.
Mivel egyikőjük sem tudta, hogy mennyit is kéne innia belőle, adtak neki amennyit kért, így Heng egy egész litert megivott.
Da hátradőlt és figyelte, míg Wan segített neki felöltözni. Ahogy a tejturmix kezdett hatni, Heng egyre aktívabb lett.
-Akkor gyerünk kedvesem, öltözz fel és irány lefelé!
A nők kétoldalról karon fogták és talpra segítették a reszkető testű férfit. Olyan volt, mint egy bicikli hatalmas nyolcassal a kerekében. Ahogy kiléptek volna a szobából, Heng megtorpant egy kicsit a vakító fénytől, de ki ne tette volna másfél napi sötét szoba után. Den és Din figyelte ahogyan apjuk jön le a lépcsőn. Felesége és nagynénje úgy támogatták lefelé, mint egy részeget.
El voltak szörnyülködve, hogy mennyire másnak tűnt és mennyire gyenge volt. Heng mindig is vékony volt, de most kísértetiesnek tűnt hófehér bőrrel és két vörös mandulával a szeme helyén. Mikor az asztalhoz ült, hogy kicsit kifújja magát, odébb húzódtak.
-Den, megvan még a régi napszemüveged? Szerintem apádnak szüksége lesz rá a mai napon, mert a szemei kicsit érzékenyek.
-Wan, ki tudod kísérni Henget a mosdóba egyedül, vagy segítsen Den? -kérdezte Da.
-Nem kell, azt hiszem menni fog.
Kikísérte. Heng a másik, szabad kezét szemellenzőnek használta a fényben. Amikor negyedórával később visszavezették az asztalhoz, kimerültnek látszott az úttól.
-Din, légy szíves ugorj fel az emeletre és hozz egy plédet meg egy párnát, jó?! Apád ma idelent pihen le, hogy kapjon egy kis friss levegőt és napfényt. Életében nem volt ennyit odabent, nincs hozzászokva a szervezete, csak nézz rá
Mindeközben Heng figyelte, hogy ki mit beszél, de nem úgy tűnt, mint aki érti is, amit mondanak. Kényelembe helyezték az ágyneműben, Den pedig nekiadta koromfekete foncsorozott napszemüvegét, ami volt már vagy tíz éve is, mikor divatban volt, de nagyon büszke volt rá.
Végül Heng úgy nézett ki szemüvegében és fehér plédbe csavarva, mint egy fura madár.
-Nos gyerekek, azt hiszem jobb lesz, ha mentek és raktok még össze egy kis tejturmixot apátoknak. Nagyon éhesnek tűnik ma, ami jó jel. Annak a jele, hogy jól jártunk el.
-Sokkal jobban érzed ma magadat, ugye apa?
Mindannyian várták, hogy mit reagál erre Heng, ő pedig bólintott. Teljesen úgy nézett ki, mint egy bagoly. Den és Din, gyorsan odébb mentek kuncogva. Nehezen tudták azonosítani az asztalnál ülő élőlényt azzal, aki huszonnégy órája még az apjuk volt.
-Da nagynéni, szerinted főzzek ma valamit Hengnek vacsorára?
-Nem fog ártani neki, ha megeszi a vacsorát, de a tejturmixot nem helyettesíti.
-Heng, később akarsz velünk enni valamit?
Heng kicsit billegtette fejét oldalra és feleségét bámulta.
-Mit készítesz ma este Wan? -kérdezte Da.
-Csirkét vagy sertést amit szeretne.
Heng továbbra is figyelte, hogy ki mit mond, mint aki egy idegen országban nem érti, hogy ki mit beszél.
-Miért nem kérdezed meg tőle? Nem hülyült meg, vagy legalábbis azt hiszem, hogy nem.
-Mit szeretnél ma vacsorára Heng, csirkét vagy sertést?
Néhány másodperig nézte, majd megszólalt.
-Gyerek
-Melyiket? Azaz, nem eheted meg a gyerekeket Heng az nem lenne helyes!
-Nem a mi gyerekünket A kecskéjét. Gidát Van belőle pár nem? -kérdezte Heng.
-De. Van még pár igen, de azt hittem azokat megtartjuk, hogy frissítsék az állományt.
-Csak egyet!
-Hát jó Heng. Látva, hogy beteg vagy, készítek neked egy szeletet vacsorára, mi pedig sertést eszünk.
-Wan, az enyémet roston, félig nyersre sütve akarom, curry nélkül! Húsra éhezem, igazi, vörös húsra.
A gyerekek fellélegeztek, hogy apjuknak nem áll szándékában megenni őket, legalábbis egyelőre.
Amikor úgy nézett ki, hogy Heng elaludt az ebédjére várva, Den megkérdezte anyját, hogy mit gondol, egy nap őket is meg akarja majd enni?
-Á, Den! Szerintem, ha az étvágyát kielégítjük, akkor nem. Nem mintha tudnánk, hogy mit enne szívesen.
-Da néni, mit gondolsz Heng állapotáról?
-Nagyon érdekesnek találom nagyon is érdekesnek. Észrevéve, hogy tegnap Heng még a halál árnyékában volt, mostanra viszont az idő teltével, egyre aktívabb, bár nem tűnik ugyanannak a Hengnek mint akit annyira szerettünk és ismertünk.
-Meg kell várjuk, hogy ez az új Heng milyenné válik, vagy egyáltalán visszakapjuk-e a régit, ha már hozzászokott az új étrendjéhez és felépül a vér nélkül töltött napjaiból.
-Magam sem tudom. Be kell ismerjem, itt most új területre léptem és csak a megérzéseim, valamint a szellembarátaim tanácsai szerint hozom meg a döntéseimet. Noha egyikük szerint jobb lenne egyszerűen csak megölni és hagyni, hogy újra kezdje az életét.