- Mióta az eszemet tudom. Nagyapa költöztetett ide bennünket, amikor kicsi voltam.
- De miért pont egy ilyen helyre? Biztos akadnak ennél vendégszeretőbb helyek is.
- Nem ismered a Birodalmat, ugye? – kérdezett vissza a fiú – Mindenütt ott vannak a katonák. Nem könnyű kívül maradni a látókörükből. Ha elkapnak, rabszolgává tesznek. Bár nagyon ritkán jönnek ki ide, ebbe a sűrű dzsungelbe.
Ahogy átverekedték magukat a szinte áthatolhatatlan lombozaton, Thor felnyúlt, hogy elsöpörjön egy levelet az útjából. A fiú megpördült, arrébblökte Thor kezét, és rákiáltott:
- NE NYÚLJ HOZZÁ!
Mind megálltak, Thor jobban megnézte a levelet, amelyet félre akart hajtani. Óriási, sárga növény volt, ártatlalmatlannak tűnt.
A fiú kinyújtotta a botját, és finoman megérintette a hegyét; a levél hirtelen a bot köré tekeredett, hihetetlenül gyorsan, majd sistergő hang kíséretében a bot porrá lett.
Thor teljesen megdöbbent.
- Sajgólevél – világosította fel a fiú – Méreg. Ha megérintetted volna, most hiányozna egy kezed.
Thor újfajta tisztelettel futtatta végig a szemét a lombozaton. Azon tűnődött, milyen szerencsések, hogy összeakadtak ezzel a fiúval.
Folytatták útjukat, Thor szorosan maga mellett tartotta a kezét, ahogy a többiek is. Igyekeztek óvatosabbak lenni, minden lépésükre ügyeltek.
- Maradjatok közel egymáshoz, és lépjetek ugyanoda, ahova én! Ne érjetek hozzá semmihez! Ne próbáljátok megenni azokat a gyümölcsöket! És a virágokat se szagoljátok meg – hacsak nem akartok elájulni!
- Hé, ez micsoda? – kérdezte O’Connor megfordulva, egy hatalmas, hosszú és keskeny, fénylő sárga gyümölcsre szegezve tekintetét, amely az egyik ágról csüngött le. O’Connor tett felé egy lépést, és már nyújtotta is a kezét.
- NE! – üvöltötte a fiú.
De már túl késő volt. Ahogy megfogta, a föld megnyílt alattuk, és Thor érezte, ahogy csúszik, sár és víz kíséretében lezúg a mélybe. Földcsuszamlás… egyszerűen nem tudtak megállni.
Mind ordítottak, ahogy több tíz méter mélyen az iszapba csúsztak, egyenesen a dzsungel sötét mélységeibe.
HETEDIK FEJEZET
Erec zihálva ült a lova hátán, és felkészült rá, hogy megtámadja a vele szemben álló, kétszáz fős hadsereget. Vitézül harcolt, így sikerült az első százat leterítenie, de mostanra a válla gyenge volt, a keze remegett. Gondolatban állandóan harcra kész volt – azt viszont nem tudta, a teste mennyi ideig tudja követi majd ebben. Mégis teljes erőbedobással harcolt, ahogy egész életében, és a sorsra bízta magát.
Felkiáltott, és megrúgta az ismeretlen ló oldalát, amelyet az egyik ellenfelétől szerzett, majd előretört.
A katonák is megindultak, Erec magányos csatakiáltásához az ő ádáz kiáltásuk társult. Már rengeteg vért kiontottak ezen a mezőn, mégis egyértelmű volt, hogy senki sem távozik, amíg tökéletesen meg nem semmisítette az ellenfelét.
Miközben vágtatott a sereg felé, Erec előhúzott egy dobókést az övéből, célzott, majd a sereg élén lovagló katona felé dobta. Tökéletes dobás volt, a férfi nyakát találta el, átszegezte a torkát. Elengedte a gyeplőt, és holtan csúszott le lováról. Ahogy Erec remélte, a többi ló lába elé került. Sok állat megbotlott benne, és a földre zuhant.
Erec minden erejét összegyűjtve egyik kezében dárdával, a másikban a pajzzsal, leengedett sisakrostéllyal tört előre. Olyan gyorsan és keményen akart a seregbe lovagolni, ahogy csak tud, nem törődve a csapásokkal, utat vágva magának a tömegen.
Üvöltve tört be közéjük. A sokévnyi lovagi torna most jó szolgálatot tett neki, és a hosszú dárdát szakavatottan használta egyik katona után a másikon, egymás után kiütve őket a nyeregből. Lelapult, és a másik kezével védte magát a pajzzsal; érezte a rá záporozó ütéseket: pajzsán, páncélján, minden irányból. Kardok, fejszék, buzogányok ütötték-vágták, hatalmas fegyvercsörgéssel. Imádkozott, hogy a páncélja kitartson. Vasmarokkal tartotta a gerelyét, igyekezett annyi katonát letarolni, amennyit csak tudott. Ahogy nyargalt előre, ösvényt vágott a hatalmas csapatba.
Nem lassított, és nagyjából egy perc lovaglás után végül kiért a másik oldalon, nyílt terepre, miután egyenes utat vágott a sereg közepébe, és amerre járt, halott katonák hevertek utána a földön. Legalább egy tucat harcost elpusztított, de ő is megsínylette a folyamatot. Nehezen lélegzett, több helyen fájdalom hasított a testébe, és a fémek csattogása még mindig a fülébe csengett. Úgy érezte, mintha ledarálták volna. Ahogy végignézett magán, észrevette, hogy csupa vér; szerencsére nagyobb sérülése nem volt. Inkább csak kisebb horzsolások és vágások.