Holdtánc - Amy Blankenship 2 стр.

Nathaniel hirtelen kinyitotta a szemét és éles fogaival rávicsorgott.

Tabatha hátrálás közben megbotlott, majdnem elesett, de sikerült visszaszereznie egyensúlyát. Scrappy újra nyüszíteni kezdett, ahogy a férfi a puma morgását utánozta és kiszabadította magát Tabby karjai közül. Egyenesen az erdő felé szaladt a félelemtől vonyítva.

Malachi meg-megrándult, ahogy a vér ömlött a mellkasából. Ahogy kinyitotta a száját, egyetlen szót morgott oda a kislánynak.

„Fuss!” – hangja egy jaguár fülsiketítő sikolyával ért véget.

Tabathának nem kellett kétszer mondani, azonnal engedelmeskedett. Sarkon fordult és elfutott a tisztásról, még csak visszapillantani se mert. Nem érdekelte hova szalad, csak el innen; minél messzebb ezektől a félelmetes és véres emberektől.

*****

„Köszönöm, önök a helyi híreket hallgatják. Ma este egy helyi család joggal ünnepelhet. Kislányuk, Tabatha végre előkerült, ahogy céltalanul bolyongott az erdőben a Los Angeles-i Nemzeti Park területén, miután három nappal ezelőtt elindult megkeresni a család kiskutyáját a Crystal Lake melletti táborhelyükről. Úgy tűnik a kiskutyának sikerült kiszabadulnia a pórázából és befutott az erdőbe. A hét éves, de nagyon bátor kis gazdája utánafutott és a ma reggelig nem került elő. Sajnos, a kiskutya nem lett meg. A rendőrség jelentése szerint sokkos állapotban a helyi kórházban ápolják, és úgy tűnik túlélője egy pumatámadásnak. A kis Tabatha rendíthetetlenül mesélt az erdészeknek a két sérült férfiról, de a huszonöt négyzetmérföldes terület alapos átfésülése után se lelték egyiknek se a nyomát. További részletekkel várjuk önöket egy óra múlva.”

1. fejezet

10 évvel később...

Hangos zene dübörgése szűrődött ki a klubból, egy nagy lila neon cégér váltogatta színét a zene ütemére. A fény baljós derengéssel világította meg az út túloldalán lévő házat. Az épület tetején egy rövid, szőke hajú férfi pihentette egyik lábát annak párkányán. Előrehajolt, kezével térdét támasztott, úgy szívta cigarettáját.

Kane Tripp enyhén hátravetette fejét, ahogy beletúrt rövid, tüskés hajába. Nem volt ínyére, hogy levágatta, hiányolta a régi hosszát. Még mindig emlékezett arra az érzésre, ahogy selymesen simogatta a hátát. Szájához emelte a cigarettát, és egy nagyobb slukkot szívott belőle, ahogy felmerengett előtte, mennyi mindent hiányolt. Mint például azt a cigarettát, amit régen szívott, még mielőtt élve eltemették és otthagyták megrothadni.

Negyven évvel ezelőtt érte váratlanul, hogy Malachi, egy kisebb vérjaguár-klán váratlanul rátámadott azzal a váddal, hogy megölte az alakváltó párját. Azelőtt az éjszaka előtt Kane jó kapcsolatot ápolt a jaguárokkal és vezetőjük az egyik legbizalmasabb barátja volt. Kane összeszorította ajkait, ahogy az emlékek újra feltörtek benne. Malachi megvádolta, elítélte és hirtelen felindulásból végre is hajtotta rajta az ítéletet.

Pont abból a varázskönyvből lopta a varázslatot, amelyet Kane biztos helyen rejtve vélt. Malachi olyan átokkal sújtotta, mely bebörtönözte, némaságra és mozdulatlanságra kárhoztatva... az önvédelem puszta reménye nélkül. Majd Malachi elvette Kane vérköves fülbevalóját is, amely lehetővé tette számára, hogy napfényben is szabadon járhasson. Azok a vérkövek egykor Syn, az első vámpír tulajdonában voltak.

Egyszer Kane megkérdezte, hogyan lehetett Syn az első, és a válasz igen megrémítette.

Syn egyedül érkezett erre a világra, sérülten és az éhhalál küszöbén. Egy fiatal férfi talált rá és az éhezéstől elvakultan Syn a vérét vette. A vámpír gyorsan megtanulta, hogy e világ emberei igen törékeny lények, kiknek lelke elhagyja azokat, ha osztoznak vele a vérén abban a reményben, hogy családot alapíthat ezen a földön. Viszont, ha a lelküket elvesztik, úgy számára hasztalanná válnak és alig lesznek többek egyszerű szörnyetegeknél.

Végtelen élete során Syn csupán három olyan emberrel találkozott, akik az átalakulás után képesek voltak megtartani a lelküket... és ezáltal gyermekeivé válhattak. Csupán egy különbség volt közte és gyermekei között. Őket égette a napfény... így nekik és szörnyeteg testvéreiknek a napfénytől rejtve kellett élni életüket. Syn bolygóján ez a jelenség nem jelentett problémát a vérkövek miatt.

Syn még a saját világából hozta vérkőből készült vastag karkötőit, amelyeket mindig viselt. Kis darabokat tört le az egyik karkötőből és egy gyűrűt, egy nyakéket és egy fülbevalót készített belőlük. Kane felnyúlt és megérintette a fülbevalóját, amelyek most is viselt.

Annak ellenére, hogy a vérkő mondhatni normális életet tett számára lehetővé... Syn varázskönyve volt az, ami Kane vesztét okozta. A kiválasztottjára bízta, hogy felelősséggel használja, amíg ő alszik. De az tartalmazta azt az átkot, amely a lélektelen gyermeket kivégzésére volt használatos, ha már túl nagy veszélyt jelentettek az emberekre.

Az átok hatása alatt, amelyet rajta is használtak, Kane sötét, merev szemekkel csak nézni tudta, ahogy egykori barátja lapátolja rá a fekete földet. Az utolsó dolog, ami emlékként felrémlett előtte, az az erdő fái feletti csillagokkal teleszórt égbolt volt.

Majd mindent elemésztett a sötétség és a csend. A varázslat leláncolva tartotta, de érezte a föld csúszómászóit testén. Apró, halandó lények, amelyek nem ettek élőholt testéből, de anélkül, hogy tudták volna, a lelkéből táplálkoztak.

Az idő múlásával szinte biztos volt benne, hogy végleg elvesztette ép elméjét, hisz oly gyakran hallott különféle zajokat... hangokat. Nagy örömmel fogadta őket börtönében és vágyakozott, hogy minél többet hallhasson. Olykor egész családokat hallott, máskor csak felnőtteket.

Alkalmakként megpróbált harcolni a varázslat ellen, segítségért kiáltani vagy akár csak önmaga társasága lenni. De a mágia teljesen megbéklyózta, erőtlenné téve őt. Ismerte ezt a varázslatot... a szörnyetegeken alkalmazta. Igen bonyolult varázslat volt, amely alól csak az igaz szerelem vére szabadíthatta fel. A szerelem varázsa oly erős, hogy kizárólag az áldozat lelki társa képes megtörni.

Azért is működött oly kiválóan a lélektelen vámpírokon, mert akiknek nincs lelke, azoknak nem lehet lelki társa se. Többször is ehhez a mágiához fordult, amikor meg kellett szabadítani a világot démoni és ámokfutó gyilkos testvéreitől, akik nem ismertek semmi mást a vérszomjon kívül.

Azért is működött oly kiválóan a lélektelen vámpírokon, mert akiknek nincs lelke, azoknak nem lehet lelki társa se. Többször is ehhez a mágiához fordult, amikor meg kellett szabadítani a világot démoni és ámokfutó gyilkos testvéreitől, akik nem ismertek semmi mást a vérszomjon kívül.

Kane megvetéssel nevette ki saját elátkozásának keserű emlékét... mivel nem volt lélektársa. Legalábbis sosem találkozott ezzel rejtélyes nővel. És ha még létezne is az igaz társa, igen valószínűtlen, hogy pont az ő sírja felett tűnne fel, saját vérét folyatva. Malachi lelkileg teljesen összetörtnek érezte magát... annyira szerette feleségét, hogy az akarta Kane ismerje meg egy ilyen szerelem mélységét és örökké vágyakozzon utána.

És bizony vágyakozott is. Sokszor ejtett volna könnyet, ha képes lett volna rá, könyörgött volna bármely istenséghez, aki meghallgatja, hogy hozza el ezt a lélektársat hozzá, hogy kiszabadulhasson. Ha ő ölte volna meg a barátja feleségét, akkor méltó lett volna a büntetése. De ő ártatlan volt, nem volt bűnrészese e szörnyű tettnek.

Egy éjjel, sokkal azután, hogy elhagyta minden remény... meghallotta. Malachi üvöltésének távoli hangja egy másik állati őrjöngés hangjaival szűrődött át az őrület határán egyensúlyozó elméje monológján. Legnagyobb meglepődésére egy kislány hangját hallotta meg, közvetlen maga felett kiáltva, hogy ne bántsák a kis kedvencét.

Vékony, ijedt hangja megtört valamit benne, és felébresztette benne a szabadság iránti vágyat, hogy megvédhesse az éj fenevadjaitól.

’Ne félj, kislány! Malachi nem fogja bántani a kiskutyádat!” – suttogta Kane elméjével.

És ez igaz is volt. Malachi sosem bántott volna senki, aki nem cselekedett volna ellene valami súlyosat... de egy gyermeknek semmiképp se ártott volna. Tudván, hogy barátja valahol itt van felette, Kane úgy érezte visszatér belé az élet. Harag töltötte el, amikor újra hallotta a kislányt sikoltani és csak azt hallotta, hogy egy test zuhan a földre. Vér... megérezte a frissen kiontott vér szagát, ahogy az átszivárgott felé a puha földön keresztül.

A legcsodálatosabb dolog volt, amit valaha is érzett. Az illat egyenesen elborította elméjét és majdnem az őrület új, addig ismeretlen fokára villanyozta fel, mert tudta, hogy sosem érheti el. Végtelenül gyenge volt, hisz túl sok idő telt el anélkül, hogy egy cseppet is magához vett volna... állandóan szomjazott, de mégsem tudott elpusztulni. Aztán érezte, hogy megmozdult az egyik ujja.

Kane csak erre összpontosított és elméje épen maradt darabkáit csak annak szentelte, hogy újra megmozduljon. Érezte, ahogy napok teltek el, a felette lévő föld melegének változásaiból ítélve. Már körbevette a vér illata, hajtva őt szakadatlanul. Végül lassan képes volt megmozdítani a karját, és lassan megpróbálta elkezdeni kiásni magát sírjából.

További napok teltek el, mire keze elérte a felszínt. Szinte elsírta magát örömében. Kikászálódva a mocsokból Kane kinyithatta végre szemeit és felnézhetett az égre, szinte mániákusan nevetve, hogy újra láthatja maga felett a csillagokkal tarkított fekete égboltot. A földre tekintve megpillantott egy ruhadarabot, amelyen pár vércseppet talált már megszáradva. Felvette, hogy mélyen beleszagoljon, hogy megismerhesse azt a vért, amely kiszabadította örök börtönéből.

Megmentője emlékét őrizendő szorosan a markába vette, majd elkezdte kihúzni testét a földből. Malachi és az alakváltó, aki a jaguár feleségének valódi gyilkosa volt, csak pár lépésre hevert holtan a sírjától.

Elnézett felettük az erdőt fürkészve, bár tudta jól, hogy a kislány már rég nincs sehol, de Kane szentül meg volt győződve arról, hogy ez a gyermek az ő igaz lelki társa. Ki más törhette volna meg Malachi átkát?

Egyelőre gyenge volt ahhoz, hogy a lány nyomába eredjen, így Kane Malachi holttestéhez kúszott, gyengéden megérintve a férfi arcát. Maga felé fordította és elállt a lélegzete a meglepetéstől. Malachi egy vérköves fülbevalót viselt. Az ő fülbevalóját!

Azonnal fellobbanó haragjában szinte szemmel nem látható gyorsasággal állt talpra kezében a fülbevalóval. Lenézett Nathaniel holttestére, aki áruló módon tőrbe csalta, majd maga köré gyűjtötte a sötétéget, melynek leple alatt eltűnt.

Kane lassan kifújta a füstöt és nézte, ahogy szép lassan fodrozódva úszik előtte a levegőben, mielőtt egy szellő elfújta volna. Az elmúlt tíz évet azzal töltötte, hogy országról országra, kontinensről kontinensre vándorolt, hogy mindent megtanuljon, ami számára kimaradt a harminc év börtön miatt.

Lassan visszanyerte régi erejét, kezdve a kis Yorkie kutyus vérével, amelyet kidőlt fa odvában talált még ott az erdőben. Valaki kis kedvence volt, és erős megbánást érzett tette miatt, de akkor a szomjúsága sokkal erősebb volt a bűntudatánál.

Csak később jött rá, hogy ez a kiskutya ahhoz a gyermekhez tartozott, aki őt szabaddá tette. Úgy érezte, hogy a kis szőrmók életének kioltása az egyik legátkozottabb cselekedete volt. Belemart saját csuklójába, hogy véréből pár cseppet erőltessen a kis állat rózsaszín nyelvére, majd lerajta a földre azon mélázva, hogy mit tett. Így sosem lehet visszahozni őket... vagy mégis?

A kislány így tulajdonképpen a tudta nélkül kétszer is megmentette az életét anélkül, hogy bármiről is tudomása lett volna. Rémült hangjának emléke a mai napig fel-felriasztotta álmából. Bárcsak láthatná... csak egy pillanatra, hogy kié lehet a hang, amely azóta is kísérti.

Benyúlt a zsebébe és elővette a kis nyakörvet, lenézett a csont alakú kis névtáblára. Tudta a kislány vezetéknevét, de a cím már nem volt érvényes... évek óta nem volt az. Amikor végre megtanulta a számítógépet használni, azonnal elkezdte keresni a lányt, de annak szülei addigra meghaltak és a régi házukat eladták. A lány, akiről hitte, hogy kiszabadította, nyomtalanul eltűnt.

Kane lepöccintette a cigarettáját a bal lába elé és eltaposta. Miután visszatért Los Angelesbe azonnal felkereste Malachi klubját, amelyet egykor vezetett és ahol élt, de addigra azt is eladták és a gyermekei elköltöztek. Az új hely egykor egy elhagyatott raktár volt, de a jaguárok nemrégiben felújították és a kor igényeinek megfelelő éjszakai klubot csináltak belőle. Az egészet Malachi gyermekei vezették.

Sose értette, hogy volt képes Malachi újranősülni, hisz tudta mennyire imádta első feleségét. A nő az igaz lelki társa volt, és annak ellenére, hogy az alakváltók szexuális étvágya közismert, miután ráleltek igaz lelki társukra szinte képtelenek voltak bárki más iránt érezni.